Nitesh Chopra, az indiai Haryanában élő fogorvos egy Apple Watchnak köszönheti, hogy időben sikerült felismerni egy egészségügyi problémát – számolt be róla az Apple Insider.
A fogorvos egy nap mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért egy EKG-mérést végzett a Series 6 típusú órájával. A készülék azt jelezte, hogy a férfinak érdemes orvoshoz fordulnia, és így is tett. Elmondása szerint a kórházban azt látták, hogy elzáródott egy artériája, ami amiatt egy kisebb beavatkozásra is szükség volt.
A bajba került fogorvos kezdetben divatos kiegészítőként tekintett az órára, mert csak az időt és a lépésszámokat ellenőrizte vele. „El sem tudtam képzelni, hogy egy nap az életemet is megmenti” – fogalmazott.
Amíg a férfi a kórházban volt, egy normál EKG-vizsgálatot is elvégeztek rajta. Ő eközben az órájával is ellenőrizte állapotát, hogy a kapott eredményeket összehasonlítsa. Mint mondta, nagyon meglepődött rajta, hogy a kis kiegészítő milyen pontosan működött, holott nem is orvosi eszköz.
A férfi felesége a történtek után levélben köszönte meg Tim Cook Apple-vezérigazgatónak, hogy milyen nagyszerű terméket alkottak. Az almás cég vezetője egy rövid válaszban reagált, és örült, hogy vele is megosztották ezt a nem mindennapi esetet.
forrás: hvg.hu