Kimentek a meghívók: jönnek az iPhone 15-ök, de rengeteg más új készülék is lehet az Apple tarsolyában

Kiküldte a meghívókat szokásos őszi eseményére az Apple. A „Wonderlust” eseményre szeptember 12-én kerül sor, és a fókuszban természetesen az aktuális iPhone-ok lesznek. Azonban nem csupán új telefonokat hoz el magával az Apple, még jó néhány hardverre és persze szoftverre is számíthatunk.

Épp két héttel szokásos szeptemberi eseménye előtt küldte ki az Apple a meghívókat: amit eddig csak kiszivárogtatás szinten tudtunk, az mondhatni immár kőbe vésett lett: szeptember 12-én kerül sor a Wonderlust eseményre. A helyszín a szokásos, a Steve Jobs Theater az Apple Park campusán. Ottani idő szerint 10 órakor kezdődik a bemutató, amit majd több online fórumról is lehet streamelni. Az esemény beharangozó képén egy Apple logó látható, homokos dűnék formájában, ezüst, arany és kék színben. Ezek utalhatnak a közelgő iPhone 15 színválasztékára.

A rendezvény sztárjai vitathatatlanul az idei évre szánt iPhone-ok, az iPhone 15-ök lesznek. Az iPhone 15 és iPhone 15 Plus állítólag sokban hasonlít majd az iPhone 14-re, azonban lesz néhány lényeges különbség. Ezeken a modelleken is megjelenik majd a Dynamic Island, a Lightning portot pedig végre felválthatja az USB-C port, amely gyorsabb töltést tesz lehetővé.

A nagyobb változások az iPhone 15 Prót és a 15 Pro Maxet érinthetik. Ezek a telefonok titán vázat (a rozsdamentes helyett), vékonyabb keretet, nagy kamerafejlesztéseket és az alap iPhone 15-ökhöz hasonlóan USB-C portot kaphatnak.

Valamennyi iPhone 15 modell megkaphatja a Quacomm frissített 5G lapkáját, viszont az Apple első 3 nm-es chipje, az A17 Bionic csak a két Pro modellbe kerül be. Visszatérve a kamerafrissítésekre: az iPhone 15 Pro‌ Max várhatóan periszkópos zoomobjektívet kap, amely 5-szörös vagy 6-szoros optikai zoomot tesz lehetővé a 3-szoros helyett. Az „exkluzivitás” ezúttal a funkcióhoz szükséges hardver méretéből adódik.

Azonban nem csupán az új iPhone-ok kerülnek elő a rendezvényen. Várhatóan bemutatják a jelenlegi Apple Watch 8-as sorozat iteratív frissítését, az Apple Watch Series 9-et. A változás várhatóan az eszköz S-sorozatú lapkáján belüli magok frissítését érinti, ami jelentős teljesítményjavulást eredményezhet, de az eszköz többi része valószínűleg gyakorlatilag ugyanaz marad, mint az Apple Watch Series 8.

Az Apple valószínűleg kiad egy USB-C töltőtokot is az AirPods Pro számára az iPhone 15 megjelenése mellett. Ez a lépés mindenesetre összhangban lenne a Lightningről az USB-C-re való átállással.

Az új Apple-termékekhez természetesen új szoftverek is dukálnak. Az iOS 17, az iPadOS 17, a watchOS 10 és a tvOS 17 várhatóan szeptemberben jelenik meg a több hónapos béta tesztelést követően. Az Apple valószínűleg bejelenti e szoftverfrissítések megjelenésének dátumát (ami az eseményt követő napokra datálható).

forrás: hvg.hu