Beütött a baj az iPhone 13 gyártásánál, elővette a B tervet az Apple

Az Apple a cég ügyeit ismerő informátorok szerint drasztikusan csökkentette az iPadek gyártását, és az iPhone 13-nál régebbi telefonokból is kevesebb készül majd.

A jelek szerint a kiterjedt ellátási lánc ellenére is utolérte az Apple-t a globális chiphiány. A Nikkei Asia értesülései szerint a cupertinói vállalat jelentős mértékben visszafogta az iPad gyártását annak érdekében, hogy jusson elég alkatrész az iPhone 13 számára. A cég ügyeire rálátó források szerint mindez azt jelenti, hogy az Apple-t sokkal jobban érinti a globális hiány, mint azt eddig tudni lehetett.

A lap arról értesült, hogy iPadből szeptemberre és októberre tervezett mennyiségnek csupán a felét gyártotta le az Apple, emellett pedig a régebbi iPhone-okba szánt alkatrészeket is az iPhone 13 gyártósorára irányíotta át a vállalat. Mindez azért segítség, mert a mostani telefonok és a korábbi verziók több ponton is megegyeznek.

A lap szerint az Apple azért döntött a gyártás megvariálása mellett, mert az előrejelzések szerint a nyugati piacok kezdenek magukra találni a koronavírus-járvány után, így nagyobb lesz a kereslet a telefonra, mint az iPadekre. A Nikkei szerint Európa és Amerika adja az Apple bevételeinek 66 százalékát.

Az iPadek iránti kereslet akkor pörgött fel, amikor a járvány miatt karanténba vonult a világ. Az adatok szerint a tavaliy évben 6,7 százalékkal nőtt a globális eladás, ami 53,2 millió készüléket és 32,5 százalékos piaci részesedést jelent. 2021 első 9 hónapjában már 40,3 millió iPad fogyott el, ami 17,83 százalékkal több, mint amit az előző év azonos időszakában produkált a cég.

Mivel az iPhone-ok eladása hónapokkal a bemutató után pörög fel, így az Apple számára rendkívül fontos, hogy a 13 széria gyártása ne akadjon el. Korábban egyébként volt már példa hasonló lépésre, 2020-ban szintén az iPad kárára kezdék el gyártani az iPhone 12-t.

forrás: hvg.hu