Rossz hír érkezett az iPhone 14-ről

Egyre közelebb van szeptember, amikor – a tervek szerint – bemutatja az Apple az idei évre szánt iPhone-jait. Nem könnyű a dolga, számos tényező nehezíti, hogy minden az elképzelések szerint haladjon.

Az előzetes tervek szerint a szokott menetrendet fogja követni az Apple, azaz szeptemberben mutatja be az iPhone 14 családot. Sajnos a globális gazdasági és egészségügyi problémák miatt könnyen előfordulhat, hogy ez mégsem lesz annyira egyszerű menet, bár a szakértők egyelőre optimisták.

SlashGear Ming-Chi Kuo elemzőt idézi ez ügyben, aki korábban arról számolt be, hogy az Apple-nek bizonyos ellátási problémákkal kell szembenéznie az iPhone 14-hez tervezett RAM-mal és kijelzőpanelekkel kapcsolatban. Ettől függetlenül Kuo nem tűnt aggódónak, mert az Apple-nek vannak lehetőségei a hiányok pótlására (és lelkiismeretes gyártóként fel is van készülve erre). A Micron és az SK Hynix például kiegészítheti a Samsung LPDRR5 kínálatát, míg a Samsung és a BOE az LG Display hiányát. Most azonban úgy tűnik, probléma lehet egy másik fontos hardverelemmel.

Kuo egy tweetben azt állította, hogy a Genius által szállított hátsó kamera lencséi bevonatrepedésekben szenvedtek. Figyelembe véve, hogy a kamerák mennyire kritikusak az okostelefon-élmény szempontjából, az Apple állítólag kénytelen volt gyorsan másik beszállítóra váltani, miközben a Genius megpróbálja megjavítani a folyamatot. Most úgy tűnik, hogy a Largan tajvani beszállító képes lesz kezelni az Apple megrendeléseit, még akkor is, ha a Genius egy-két hónapon belül nem oldja meg az állítólagos problémát.

Kuo a maga részéről optimista, szerinte ezek a beszállítói változások nem érintik drasztikusan az Apple ütemezését vagy szállítási adatait. Ráadásul szerinte az Apple-nek már hozzá kellett szoknia az ilyen jellegű problémákhoz, sőt az idei iPhone-ok beszállítói listáját is bővítette. Viszont vannak, akik másképp vélik, úgy gondolják, hogy az Apple kénytelen lesz korlátozni az iPhone 14 egységek számát, amelyet kezdetben fog szállítani.

forrás: hvg.hu